Egy nagyon inspiráló héten vagyok túl, rengeteg minden történt és sok kedves emberrel találkoztam. Most realizáltam azt is, hogy kb 1-1,5 hónapja elindult valami pozitív változás az életemben. Igaz a munkás terveimmel nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna, de betudom annak, hogy most annál sokkal fontosabb dolgokra kell(ett) lelkileg felkészülnöm, egyrészt az anyaságra, másrészt hosszú évek kompromisszumai és gúzsba kötése után lett időm dolgokat tisztázni magammal.
Úgy gondolom most, hogy pszichológushoz sem fogok már sokáig járni, mert úgy érzem, hogy nincs szükségem már rá, és ugyanaz van, mint a múltkori coachnál. Néha vannak mélyrepüléseim, vagy jobban mondva megakadásaim, de azzal, hogy hangosan kimondhatom valakinek a gondalataimat, aki független, valahogy mindig helyére kerülnek a dolgok, és az addig megakadt szekerem újra elindul. Egyébként egészen konkrétan egy hete történt valami, amikor a lányokkal beszélgettem (lásd Getting no message poszt) és mintha egy kapcsolót átbillentettek volna bennem. Az orvos fóbiám is úgy tűnik ezzel párhuzamosan javult.
A lakásunk is összhangban áll a változásokkal, a csibesárga falakat (amit én annyira nem csíptem), átfestettük hófehérre az étkezőben és a folyosókon, amitől még világosabb lett az egész, ráadásul sokkal kontrasztosabb az utazós képeinkkel, meg közelebb áll az általam nagyon kedvelt skandináv stílushoz is. Ki is néztünk ehhez egy csodaszép dán tálalót, ami várhatóan valamikor szeptember közepén érkezik meg hozzánk.
Plusz megint megszabadultunk egy újabb kupac felesleges holmitól és olyan bútortól, amit ugyan szerettünk, de be kellett látnunk, hogy le kell cserélni valami praktikusabbra. Az mellett, hogy ez a megszabadulási folyamat már önmagában is egy felszabadító érzés, de ráadásul az összes vevőnk nagyon jó arc volt és kedves ember, akikkel tök jól eldumáltunk. Még messze nincs vége a lakáspucinak, a gyerekszoba egyelőre még mindig kupiszobaként funkcionál, ennek felszámolására adtam magamnak még egy hetet.
Persze azért nem minden hepi és szánsájn, mert mint tudjuk az élet igazságtalan, és sajnos én reménytelenül hiszek abban, hogy a dolgoknak egyensúlyban kell lenniük. Ahol ad, ott el is vesz. Dehát.... ettől olyan igazi az egész.
Egyszer már én is abbahagytam a pszichit, ezt már lehet írtam is. Aztán ebben az a jó, hogy ha megint szükséged van rá, simán felhívhatod, hogy szeretnél elmenni hozzá. Legalábbis nekem E. ezzel zárta az akkori beszélgetésünket - és amikor újra megkerestem, egy szó nélkül fogadott, és onnan folytattuk, ahol abbahagytuk. :)
VálaszTörlésIgen, említetted, azt nem írtad miért, de gondolom már nem volt rá szükséged. Ma megyek szeánszra, gondolom majd beszélgetünk és akkor majd kiderül, hogy ő hogy látja a helyzetet, de nem tűnik egy erőszakos nőcinek:)
VálaszTörlésIgen, azt éreztem, hogy tök jól vagyok, kezemben vannak a dolgok. És igazából az az ülésünk erről szólt végig, hogy mennyire jól alakultak akkor a dolgaim, és végül amúgy nem is én mondtam ki, hanem E. segített, hogy akkor úgy tűnik, most megleszek nélküle is. Nekem ez tök jó érzés volt, hogy nem erőltette és hogy érezte talán, hogy magamtól nem vagyok biztos benne, és segített ebben is. :)
Törlés