2019. augusztus 15., csütörtök

Getting no message is also a message.

Pár napja fortyog bennem egy dühös hangvételű blogposzt, ami azt hiszem ma érte el a csúcspontját. Amióta pszichológushoz járok sokszor beszélgetünk barátságokról, az engem körülvevő emberekről, mert úgy érzem az életemnek ezen része is rendezésre szorul. Valamiért jó ideje nem azokba a fiókokba pakoltam  be embereket, amik a valóságban megillették volna őket, és így történhetett az, hogy most vacakul érzem magamat, mert úgy viselkednek velem, amiktől még én érzem szar embernek magamat. Annyiból érzem a magam sarát, hogy nem kellett volna elegánsan szemet hunyni nekem furcsa, vagy nem tetsző dolgok felett, hanem 1. rögtön megbeszélni, vagy 2. besorolni oda az embert, ahova való- a kevésbé fontos személyek körébe.

És aztán ahogy ma beszélgettünk erről a lányokkal, arra jutottam, hogy gyerekes erről blog posztban nyöszögni, meg kéne beszélni az illetővel, de nincs kedvem. Nincs kedvem, mert visszagondolva számomra hihetetlen, hogy valakinek nem tűnik fel, hogy a kapcsolatunk(kapcsolatai?) nincs adok-kapok egyensúlyban már jó ideje, de még azt is megkockáztatom, hogy sosem volt abban. (Viszonylag nehéz, ha mindig magával van elfoglalva az ember.) Azt is elfogadom ha valaki depis, és szar passzban van, olyankor biztos kevésbé van energia az emberi kapcsolatok ápolására, udvariassági körök lefutására, ez oké, de amikor non-stop jelleggel ez van, az már gyanús is meg kellemetlen is. Az üres kifogások, a mellébeszélés meg tökre egyértelmű, hogy az onnantól kuka. Mert ha ennyi őszinteség sincs,  akkor nem látom értelmét várni valakire, hogy jobb passzban legyen, hogy tudjon értékelni, és a saját seggén túl látni. És persze lehet, hogy tévedek, de nem érzem azt, hogy nekem kéne ismét bekopogni és kérni, hogy tisztázzuk a helyzetet.
Gyakorlom az elengedést. Még kicsit rosszul megy.


5 megjegyzés:

  1. Annyira átérzem! Nekem konkrétan jelenleg az ikertesóm és a pasija tartoznak a baráti körömbe, a többiekkel csak kollegális viszonyom van, ami picit szomorú. Az utóbbi időben szépen leépítettem magam körül azokat az embereket, akikkel ilyen semmilyen, tessék-lássék kapcsolatom volt, és én is megfogadtam nyár elején, hogy köszönöm, nem futok most már senki után. Bízom benne, hogy jön majd olyan, akivel sokkal egyszerűbb és természetesebb minden, és akinek nem én könyörgök, hogy végre lássuk egymást. Remélem, Nálad is helyreáll majd a világ.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűű, neked van egy ikertesód? De menő! Mindig is szerettem volna ikertesót, csak így utólag reklamálni már, ugye...:) Igen, szerintem is felesleges a drága időt semmilyen kapcsolatokra pazarolni. Engem nem is a ritkán beszélés, vagy a ritkán IRL találkozás, ami felidegesít, mert szerintem minden kapcsolatnak más a dinamikája, hanem az egyoldalúság, plusz mellé az ócska kifogások, de szívességre persze bármikor jó vagyok, hát most már nem. Igen, szerintem jobb lesz, neked is meg nekem is!<3

      Törlés
    2. Van! Bár nem olyan menő, mint a filmekben, mert kétpetéjűek vagyunk:D

      Törlés
    3. az már csak részletkérdés:D én úgy képzelem, meg ahogy hallom/látom is, hogy ikrek között mindig sokkal szorosabb a kapcsolat, meg különlegesebb,mint a sima tesók között.Mi valahogy sosem találtuk meg tesómmal a közös hangot (4 évvel idősebb fiú)

      Törlés
    4. Ez így van egyébként teljesen, legalábbis nálunk nagyon. 18 éves korunkig egy szobában is éltünk, úgyhogy gondolom ebből is következik, hogy nem mindig tudok egyedül lenni, meg hogy néha már csak azért van rossz kedvünk egyszerűen, mert olyan régen láttuk egymást. :) Nagyon szeretem őt, de nyilván a mi kapcsolatunk sem felhőtlen.

      Törlés