Semmi értelme bejegyzés

A hangulatingadozás monnyon le. És az állandó szunyálhatnék is. Amióta bejött a jó idő legszívesebben egész nap csak aludnék, kuckóznék, amit simán meg is csinálnék, ha nem lenne orvosos hét megint.

Amúgy tök vadakat álmodom, állítólag ez is a hormonok miatt van, most pl. blogger találkozó volt és valami óvodai szobában partiztunk, mini székeken, mini asztaloknál. Sok történésre nem emlékszem, csak, hogy a napozásról beszélgettünk, és Mike mondta,hogy hát ő nem tud barnulni, és konkrétan nem az, hogy fehér volt, hanem ilyen fekete-fehér színű, mintha egy újságból vágták volna ki. Aztán valahonnan előkerült több doboznyi Barbie meg Barbie szerkó, és kiderült, hogy Milonka Barbie-jának van átlátszó tangaszandálja, és mindenki el akarta cserélni vele, mert az mekkora királyság a fröccsöntött tűsarkúak mellett. Mondjuk az még viccesebb volt, hogy a tangaszandiban nyomuló babának konkrétan egyenként el lehetett választani a lábujjait. Hogy ezek honnan jöttek, fogalmam sincs, tegnap lefekvés előtt a  God friended me- sorozatot néztük, és hát az annyira....khm könnyed. Nekem kicsit már ilyen hurrá optimista és vattacukros is, szóval tényleg olyan, amitől nem fog az ember bugyiban menekülőseket álmodni.
A tunika is megjött, levendula illatú<3, igazi fehér, és amúgy egy sima pólóruha, ami egy nagyon picit átlátszó, szóval az unikornisos bugyi felejtős alá. Az egy méretezés is érdekes, rám pont jó, kissé passzentos, pedig kb M-L között vagyok (jó, most +1 fővel legyen L-es) XL-esnek szerintem kicsi. Mindent összevetve tetszik, szuper kis kánikula ruci lesz színes kiegészítőkkel.

Felvi vagy nem felvi

Egyik szemem sír, a másik nevet. Felvettek, viszont már egy ideje gondolkodom ezen, hogy ha sikerül, biztos belevágjak-e ebben a félévben, merthát decemberben jön Babszi, és amilyen eddig volt a terhességem, gyanítom az utsó három hónap sem lesz egy fáklyás menet. És nem is igazán látom magamat, amint totál leharcolva az egy hónapos gyerek mellett tanulok a vizsgákra. Nagyon érdekel ez a szak, de Babszi persze még sokkal jobban. J. berzenkedik, szerinte majd akkor csináljam, amikor Babsz majd nagyobb lesz.

Három napja egyébként van valami, nagyon nyűgös vagyok és kedvetlen, pedig okom sincs rá, azt leszámítva, hogy a meleg miatt, meg a növekvő ded miatt nem nagyon tudok aludni. Még a Shu and Tree sem tudott felvidítani- ez egy kutyakozmetikai csatorna, ahol megmutatják, hogy a gubancos kutyusok, hogyan válnak cuki, fluffy hajúvá. Jó tudom, rémesen nyálas, de simán a terhességre fogom. de amikor olyan cuki gombóc fejük lesz a végén.<3

Hogy feldobjam a kedvemet, tegnap elmentem fodrászhoz, jó az igazsághoz tartozik, hogy botrányosan kezdett már lenőni a hajam, és van az a hosszúság, amit már nem vagyok hajlandó hennázni. Annyira ügyes ez a lány, pikk-pakk nyisszantott nekem egy állig érő szuper bob-ot, közben jól eldumáltunk. Aztán, hogy fokozzam a jó hangulatomat (cöcö) vettem a flancosban egy rövid ujjú tunikát, kicsit mondjuk aggódom az egy méretezés miatt, de elnézve a tovább bojleresedő testemet igazából mindegy, lassan sátorlapban fogom mutogatni magam a Spar közönségének.

Tejföl a mi megmentőnk

Valami azt súgja, nem engem fognak felkérni a Costesbe séfnek. Annyira vágytam már valami hagyományos ízre és tegnap ahogy megláttam a zöldségesnél a harsogó fejessalikat, éreztem, hogy nekem ma tojásos nokedlit kell főznöm. Azért azt annyira nem lehet elrontani, igaz? (soha életemben nem csináltam még)
Ahha, hát azért nekem sikerült egy nokedlis rántottát csinálnom némi íztelen saláta öntettel. Hiába csekkoltam recepteket, valahogy vagy túl ecetes volt az öntet íze,vagy túl édes, de sehogysem volt az igazi. Fél óra kísérletezgetés után meguntam és inkább tejfölt zuttyintottam rá és úgy lapátoltam be.

Ugyanitt jópár napja tökre piszkál pár dolog, már ami egy-két barátomat illeti (talán a "barát"helyesebb). A pszível is beszéltünk róla hétfőn és ő is megerősített, hogy igen, akikkel bajom van, azok eléggé nárcisztikusak vagy felszínesek, és hogy a korábbi beszélgetéseink fényében, az otthon látott minta alapján az nem meglepő, hogy ilyen emberekkel szóba állok, csak furcsa, hogy eddig miért nem tettem az ellen, hogy legalább ne használjanak ki, merthogy eddig is volt valami gebasz ezekkel az emberekkel, de valahogy nem voltam hajlandó tudomást venni róla. Acch de most úgy beolvasnék nekik, bár azt is gondolom, hogy még ezt az erőfeszítést sem érdemlik meg.

Jóság

Az orvos fóbiámról annyit, hogy hétfőn elcsattogtam a fogorvoshoz, majd kedélyesen megtrécseltük, hogy a múltkori számlán véletlen elírták a keresztnevemet, így nem fizetett nekik az egészségpénztár. Ezt rendeztük, majd kaptam egy akkora adag érzéstelenítőt, hogy homlokig lezsibbadtam, és aztán relaxáltam egy órácskát a fogorvosi székben. Ha nem kellett volna a számat nyitva tartani, simán elszundikálok. Ez még nem a pszichológus érdeme, csupán full le tudok lazulni, ha az orvos kedves és van humora, és nagyon jó érzés volt vidáman eljönni a rendelőből.

Ma pedig elkezdtem egy online, illusztrációkról szóló kurzust egy spanyol grafikussal-Adolfo Serrával. Már most odavagyok a vibráló színektől, meg a fickó spanyol szövegétől. Annak ellenére, hogy nem igazán tudok spanyolul (csak egy -két alapmondatot) és angol felirattal nézem, sokszor azon kapom magamat, hogy nem is nézem a feliratot, hanem csak a spanyol szöveget figyelem, és van, hogy értem is. Ráadásul annyira gyönyörűen dallamos. Szóval most van cirka három órányi lélek és fülsimi programom.

 Adolfo Serra

Lelki dolgaim

Múltkori remek eü-s élményeim hatására bejelentkeztem pszichológushoz, életemben először. Egy kedves, szimpatikus, nagyjából velem egykorú nőt sikerült kifognom. Az első alkalommal az egy órából kb egy órát csak én beszéltem, és olyan dolgok felé kanyarodtunk, amivel én már korábban is tisztában voltam, hogy negatív hatással volt az életemre, de azt nem gondoltam volna, hogy még mindig, és pláne azt nem értettem, ez hogy jön az orvos-fóbiámhoz. A beszélgetéstől persze tök zaklatott lettem, nagyon nehezen nyugodtam meg, másnap sem igazán találtam a helyemet, és ami számomra elég furcsa volt, hogy újra kijött a fülmizériám.

Majd négy éve, amikor a mostani munkahelyemre mentem dolgozni találkoztam másodjára a jelenséggel, hogy a hidegtől bedugul és zúg a fülem. Először csak a légkonditól, aztán már a sima őszi/téli időtől is, ha nem volt rajtam elég vastag sál, sapka. Infralámpázásától egy-két nap alatt helyrejött, semmi más nem segített. Amikor egyre sűrűben jött ki, akkor elmentem kivizsgáltatni, hogy mégis mi a fene ez, hideg allergia?Vagy valami spéci légkondi baci okozza? Aztán azt mondták, hogy annyira rossz a hallásom (be van dugulva a fülem és zúg, mégis mit vártak?...)a vizsgálatok szerint, hogy ez valószínűleg valami olyan fülbetegség, hogy hamarosan el fogom veszíteni a hallásomat. Készülékkel lehet, hogy egy darabig lehet lendíteni rajta, illetve van valami műtét, ami esetleg segítHet, de akkor sem lesz már teljesen száz százalékos a hallásom, és hát elég kockázatos is. Elküldtek egy erre szakosodott fülspecialistához. Na a specialista kb ugyanezt mondta, megtoldva viccesen még azzal, hogy ha nem ez a hallásvesztéses valami a bajom, akkor lehet pszichés eredetű is. Még kellett volna mennem kontroll vizsgálatra, de annyira nem láttam értelmét, hogy szépen hazamentem majd a kezdeti felháborodás után (pszichés,mi?)elkezdtem gondolkodni, hogy mi van ha tényleg? Mi van ha azért van, mert NEM AKAROK meghallani valamit? És aztán szépen végiggondoltam, hogy mi az, amit magamra erőltetek és szándékosan ignorálok? És ekkor volt az, hogy csapatot váltottam, majd eldöntöttem, hogy milyen irányba szeretném terelni az életemet, mi az ami nekem jó. És láss csodát csapatváltást követően, új célokat kitűzve, pár hónappal később elmúlt a fülzúgásos füldugulásom. Állhattam akármilyen huzatban, légkondiban, pucér nyakkal a hidegben, nem jött elő.
Na ezt tartott eddig, kb másfél-2 évig, és most a pszichológus után megint előjött. Nem azt mondom, hogy ez a pszichós szeánsz az oka, de eszembe jutott. Ha nagyon bele akarom magyarázni, akkor az is eszembe jutott, hogy a jobb oldali fülem a problémás, az pedig a férfi/apai oldal (a pszichológusnál szinte végig apám volt a porondon), illetve a jobb oldal a jövőt szimbolizálja, amikor tudjuk, látjuk a dolgokat, és mégsem cselekszünk helyesen.

És persze nem én lennék a világ legközgazdászabb természetgyógyásza sem (jó, már csak a szakvizsgát kell letenni, de éljen a racionalitás)ha nem gondolnék arra is, hogy a terhesség miatti stressz és kevés mozgás hatására be van görcsölve a nyakam meg a hátam, nem úgy áramlik benne a csí nyirokfolyadék, ahogy kéne, amit a hideg hatására összehúzódó erek, izmok még inkább rontanak, és voilá, kész a folyadékkal teli arcüreg, bedugult és zúgó fül. Csak hát ez mégsem hangzik annyira misztikusan.

Eva Ar

Pónik és egyéb fura sztorik

Lassan vánszorognak a napok, én meg próbálom hasznosan tölteni őket, több-kevesebb sikerrel. A terveim, hogy majd a babavárás alatt megváltom a világot tanulásügyileg, eléggé gyatrán halad. Talán mostanra kezdem újra embernek érezni magamat, csak front ne jöjjön, és meglegyen a 8-9 óra alvásmennyiségem legalább, egy napon belül. A 2. trimeszter tényleg jobb, bár a testem továbbra is fura dolgokat produkál időnként, de az élet is ezzel összhangban:
Pl újabb leveleket kaptam az egyetemről (ez most a másik), hogy elfogadták a kredit kérelmemet (amit ide sem adtam be, mert minek), és hát akkor már csak a ponthatár megállapítás van és hajrá-hajrá. Hát erre nagyon kíváncsi leszek, mert ez a szak már x éve nem indult egyik helyen sem, nagy összegben mernék fogadni, hogy most sem.
Aztán csatlakoztam egy grafikus csoporthoz, ahova inkább a vicces kommentek, mintsem a szakmai hasznosság reménye vezérelt. Erre tegnap kapok egy privát levelet egy ismeretlen fickótól, hogy én grafikus vagyok vagy festő, merthogy neki kéne egy festőművész, aki fest a gipszére. Azt nem igazán értem, hogy mi a tökért ír ezért privátot egy vadidegen embernek, ahelyett, hogy bedobná a csoportba? Gondolom A.) ismerkedni akar, B.) nem százas, C) borzasztóan unatkozik, D) mindhárom egyszerre. Írtam neki (mer' a második nevem a Kedvesség), hogy bocs, de nem foglalkozom ilyenekkel és good luck. Erre küld egy képet a gipszéről, hogy mennyire ciki és mennyire zavarja, és hát én mit gondolok, ugye tényleg gáz? Épp múltkor vekengtem barátnőmnek a nemlétezőbarátságaim alakulásáról, de hát azt rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy az univerzum unatkozó, gipszelt lábú faszikat küld ennek fellendítésére. Visszaírtam a srácnak, hogy szerintem tökre my little pónis (jó, hát szenya is tudok lenni, ha arról van szó), nem ciki, és itt részemről be is fejeztem ezt az értelmetlen társalgást.   Utána még írt, hogy milyen is az a my little póni?
A héten meg megint orvoshoz járós hét lesz, egy kicsit szorongok is miatta, de kedden megyek pszichológushoz is, pont az orvos fóbiám miatt, szóval remélem jobb lesz és ezúttal nem fogok kiborulni. Lehet a gipszes fiúnak is inkább a pszí számát kellett volna megadnom, de aki a my little pónit sem ismeri...