A külföldi kolléga szerint én egy "fake Hungarian" vagyok, mert hogy szerinte a magyarok "búval baszottak" és "iszonyatosan pesszimisták" vagy csak "szimplán furcsák" , én meg a véleménye szerint mindig kedves vagyok, empatikus és állandóan mosolygok. Gondolom ezért érzi feljogosítva magát, hogy elcsórja az egészséges csokijaimat, meg hogy állandóan megijesszen, kifigurázzon. Cserébe én a felét sem értem annak, amit mond, merthogy bazi gyorsan hadar angolul (nyilvánvalóan nem ez az anyanyelve), mellette a Gilmore lányok is érthetően, lassan, tagoltan beszélnek. A beszélgetéseink alatt egy Oscar-díjas színész is megirigyelné az arcmimikámat, mert miközben nem értem mit mond, azért próbálom elkapni a kulcsszavakat, és ahhoz mérten az arcomra rántani valami reakciót, és hát úgy tűnik, hogy bejön, mert asziszi' kedves vagyok. Meg empatikus. Pedig hát.
