Hónapok óta nem írtam, mert nem akartam nyígni a totális testi, lelki kimerültségemről. Nem az, hogy rossz minden, hanem olyan... semmilyen . És akkor jön egy hír, ami teljesen a padlóra lök. Már nem akarom tartani magamat.Megállíthatatlanul bőgök.
Ennyire tényleg nem lehet igazságtalan az élet! Az egyik legkedvesebb, legéletvidámabb, legsegítőkészebb, legönzetlenebb ember ment el, akit valaha ismertem, aki nem hónapokig tartó szenvedést érdemelt volna, hanem, hogy teljesüljön minden álma és hosszú, boldog élete legyen. 38 év...nincsenek szavaim....
Drága Viki! Örülök, hogy megismerhettelek! Hiányozni fogsz!
