2017. május 28., vasárnap

Nem jó

Ugyanazokat a köröket futom, mint egy éve, csak kicsit durvábban, mintha valami elcseszett thrillerben lennék, egy hurokba akadva, ahol ha nem oldom meg a feladatot jól, akkor ugyanaz a probléma jön szembe, csak kicsit felturbózva.
Jó, belátom a láthatatlanná válás nem mindig a legjobb módszer, hogy mindenki hagyjon békén, mert az ember ettől gyengének tűnhet, és mindig vannak olyanok, akik a gyengébbeken, vagy azoknak hitt embereken töltik ki nyomorult kis életük összes frusztráltságát.
Szóval most ott tartunk, hogy egy kolléganő nem túl kedves dolgokat terjeszt rólam a hátam mögött, a munkámra vonatkozóan, és persze tök alaptalanul. De ő látni és tudni vél dolgokat és ezt nem fél hangoztatni, ahelyett, hogy odajönne hozzám és elmondaná, amit gondol, hogy esetleg az építő kritika irányába lökdösse ezt a történetet, de nem, ő szimplán csak rosszindulatú. A vicc az egészben, hogy alig van közös bizniszünk, ha egy héten váltunk két szót, akkor sokat mondtam. Igazából nem zavarna az amit gondol, ha nem fűnek-fának hangoztatná, vagy mondjuk ha már hozzám nem mer odjönni, akkor elmondaná a főnökeimnek. A főnökeim szerencsére teljes mellszélességgel kiállnak mellettem meg a közvetlen kollégák is, sőt legyintenek a nőre, merthogy ezt már más kollégákkal is eljátszotta. A legszebb az egészben, hogy számokkal van alátámasztva, hogy dolgozom,mint a güzü, de neki ez sem jó, ő mindenáron be akarja bizonyítani, hogy lopom a napot, és egyébként is szar az egész csapat. 
Persze gondolkodom azon, hogy le kéne vele ülni beszélgetni, de közben meg bennem van az is, hogy ez szóról-szóra ugyanaz a játék, amit egy fél éve már eljátszottunk a barátnéjával, és hiába a  jóindulat és asszertivitás részemről, de nem változott akkor sem semmi, sőt rosszabb lett. El kell fogadni(?), hogy  vannak olyan emberek, akiknek a csillagokat lehozhatod sem leszel elég jó.