Instant agyf*sz

Holnap megyek terheléses vérvételre, szerencsére csak saját reggelisre, nade akkor sem hiányzik, hogy 6-kor keljek aztán két órát dekkoljak egy tök kényelmetlen széken , miközben 3-szor vért vesznek tőlem,meg még közben hallgassam is a vérvételes csaj pampogását a saját reggelis terhelésről meg, hogy nem talál vénát.

Aztán van ez is, hogy le kéne szarnom a benti dolgokat, de mint tudjuk, ez a leszarás ez nem igazán az én kenyerem, mert akkor meg a lebaszásban kéne osztoznom a többiekkel és azzal meg nem tudok azonosulni, hogy más léhasága, kóklersége miatt én legyek elővéve. Szóval ami a munkát illeti tényleg magányos farkas vagyok, ez a közös mailbox, közös ügyfelek ez nálam nem működik, mert nem bírom ölbe tett kézzel nézni, hogy ránk ég a ház. 

De ez tuti csak engem zavar, mert érdekes módon ha szabin vagyok, akkor a macerásabb, bonyolultabb dolgok megvárnak 2 hét után is, hiába egy nap a maximum átfutási és válaszadási időnk....

ÓÓÓÓ de a heti kedvencem amikor túlórázok, hogy meglegyen minden időben, és akkor a kollégám, akinek ugyanaz a munkaköre ,mint nekem és egy melót csinálunk, egész nap könyvet olvas (szó szerint), majd viccesen azt mondja munkaidő végén, hogy én biztos azért maradok még, mert rossz az időbeosztásom....

És akkor még van az is, hogy szépen ledobtam pár kilót a stimu utáni táppénzes idők alatt, amik gyönyörűen jönnek vissza mióta újra dolgozom. Stresszevő vagyok-e?

Az is nyüszörgésre késztet, hogy lassan 3 hete nézegetem a laptopokat és egyszerűen nem találok semmi olyat,amire szívesen kiadnék egy rahedli pénzt, és ha mégis találok, tuti: 1. fehér , 2. vagy úgy néz ki,mint valami nyolcvanas évekbeli ZS-kategóriás űrscifi, fröcsöntött műanyag díszletéből csenték volna el.

Rottyon lévő főnix madár

Most mondanám,hogy a túlstimu után főnix madárként keltem fel hamvaimból és vetettem magamat bele a munkába, de az igazság az, hogy 1,5-2 hét masszív vizesedés és puffadás után, immár 4 kilóval könnyebben is elég nyomi vagyok, mind fizikailag, mind lelkileg.

Egyelőre nem lesz beültetés, majd csak jövőre, ez mondjuk nem is ért váratlanul, én is erre számoltam. Úgy érzem szüksége van a testemnek egy kis regenerálódásra, meg tartok tőle itt a másfél hét nemevés után kicsit az inzulinom meg a cukrom is elmászott, és hát jó lenne ránézni, mielőtt visszaültetik az egyik kis bubinkat. Január 2-án megyek endokihoz, és valahogy megnyugtat a tudat, hogy ez sem fog útjába állni a kengurusodásnak.

Ami nem nyugtat meg, hogy amíg én itt 2 hétig görögdinnyeként próbáltam túlélni, a munkahelyemen kreáltak fölénk egy újabb minifőni pozit. Nagy kegyesen meghirdették a csapaton belül,és egész nap azon agyaltam, hogy beadjam-e vagy ne.

Ami mellette szól: szerezhetnék people management tapasztalatot, ledelegálhatnék mindenfélét  a kollégáknak, minivezető poziból mehetnék szülni, nem lenne felettem plusz egy inkompetens, idegesítő ember, aki meg akarja majd mondani, hogy mit csináljak,

Ami ellene szól: Nem dolgozhatnék otthonról, sőt, utazgatnom kéne. Nem lennék igazi főni,mert felettem még mindig ott lenne egy másik TL, aki megmondaná a frankót. Csomó mondvacsinált, seggnyalós  feladatom lenne. 

A tények meg, hogy a nemrég még gyakornoki poziban lévő kolléga beadta a pályázatát, mert amúgy el akar menni a cégtől,mert teli a töke, de se diplomája, se kellő tapasztalata, így máshova nem vették eddig fel. De most nagyon lelkes lett, hogy főnök lehet és "üti a vasat" ahogy tudja, és persze a TL is támogatja (nyilván ő nem tud az elmenős akciókról). Amit meg nem volt nehéz kitalálni, mert korábban is tartott neki mentoringot, hogy majd egyszer valamikor a kis kolléga TL lehessen...

Nekem meg elég hektikus a viszonyom a TL-lel, inkább a rossz értelemben. Nagyon ritkán beszélünk, de amikor igen, hát abból sem az jön le, hogy tart valamire, hiába dícsért már meg többször korábban. Nem igazán tudom elképzelni, hogy én legyek a jobbkeze, de még a bal sem.

Úgy terveztem, hogy megvárom a kengurusodást, aztán ha mégsem jönne össze, akkor lelépek. Mert ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem vagyok itt boldog, sem szakmailag, sem emberileg. Akkor meg minek erőltessem? Ugyanakkor bennem van az is, hogy terhesen pláne nem kell fölém  plusz egy fontoskodó idióta, aki megmondja mit csináljak, az plusz stressz. Igen tudom, lassan én vagyok az a nő, aki nem tud élni a lehetőségeivel. Vagy lehet sutyiban tényleg kiégtem, és ez a bajom?