Változatlanul

Tegnap éjjel 11-kor írtam egy bejegyzést, mert egyszerűen annyira zaklatott voltam és hiába mondtam el a barátaimnak, a szüleimnek, hogy mi jár a fejemben, valahogy nem lett jobb, szóval muszáj volt levakarni, hátha ettől...Jobb lett? Nem igazán. Azt hiszem sírnom kéne egy kiadósat, de nem igazán vagyok sírós, viszont a nemsírástól is képes bucira dagadni a fejem.

Aztán hajnali háromkor azon morfondíroztam, hogy alig két éven belül végigasszisztáltam a szerelmem daganat eltávolító műtétét, majd a kemó kezeléseit, mindeközben eltemettem a nagymamámat, majd belevágtunk a lombikba egy kis túlstimulációval, plusz infúziókkal, majd jó kis vérzős, rosszullevős terhességet csináltam végig némi orvosi lelki terrorral. Szóval mindezek után tényleg nem tudom miért borulok ki és érzem szarul magamat egy kis indítástól, vagy egy esetleges császártól.

Nem mártírkodásból írom ezt, csak most így asszem megfáradtam pöttyet. Az élet egy mocskos ribanc, mint tudjuk.

Félelem és reszketés...

Ma fél napos kórházban dekkolás után arra jutott az orvos, hogy akkor pénteken reggel 6-kor befekvés, és indítanak.

Kismillió dolog jár a fejemben. Egyelőre a be vagyok szarva érzés dominál.

Lesz ez még így sem

Annyi mindenről írnék, de annyira fáradt vagyok és annyira nem kapok levegőt.

Futóbolondok és más napi csodák

Nem várom a holnapi napot, főleg nem a mai nap fényében. 

Azt hiszem a napi wtf-ot kipipálhatjuk azzal a fiatalemberrel, aki árgus szemekkel leste a kutyájával karöltve, hogyan parkolunk a nőgyógyászhoz igyekezve. Furcsa volt, de hát gondoltam ez a fétise, hogy nézi, más hogy parkol. Valaki a szandis lábakra gerjed, más a parkoló autókra, ki vagyok én, hog elítéljem ezért.

Aztán amikor J.kiszállt, a fura fickó kicsit mérgesen odaköpte J-nek, hogy látta ám.

J. nézett nagyon, hogy tessék, tud valamiben segíteni? És akkor mondja a fickó, el sem mozdulva a kocsink orrától 2 méterre állva, hogy látta ám, hogy parkolás közben nekimentünk a mögöttünk álló autójának, mert az 2x is"megmozdult". Mondja J. hogy hát ő ezt nem hiszi, mert hátra is nézett, plusz radar, kamera anyámkínja is van a kocsinkon, és az sem jelzett. Emberünk persze kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig mi nekimentünk, ő akkor is látta. Erre J. tök kedvesen, higgadtan mondta, hogy oké, akkor nézzék meg együtt, van -e karcolás az autókon, nyilván ha van, akkor készséggel intézzük a továbbiakat. A pasi erre már nem volt hajlandó, hát hogy ő nem azért mondta, csak hogy legközelebb J. jobban figyeljen. Mit lehet erre mondani? Mi azért csináltunk szépen fotót/videót a szóban forgó autó elejéről, meg a mi hátuljunkról is, mert az ördög sosem alszik. Természetesen egy deka karc nem volt a kocsikon.

Nem sokkal ezután kicsit lesokkolódtam a ded méreteitől a dokinál. Azt hiszem ennek hangot is adtam (csak abban reménykedem így utólag, hogy nem csúnya szavak kíséretében), meg azért a doki is meglepődött, mert 3x újra mérte, és akkor is csak 300g-mal mondott kevesebbet, és totál elfelejtette a kötelező kenetet levenni. Mindez persze akkor jutott már eszébe(nekem még akkor sem), amikor már felöltözve azt beszéltük, hogy akkor holnap valahogy labor után bekönyörgöm magam CTG-re és nem szerdán megyek. (Na én az ilyen könyörgősdiben sosem voltam jó, legyen időpontom és pá, én senkinek nem fogok könyörögni.) Úgyhogy vetkőzhettem le megint, hogy a kenetet levegyük. Aztán még beszélgettünk az elkövetkezendőkről, és hát azóta sem vagyok sokkal nyugodtabb. Egy fikarcnyit sem.

Girl Boss

Azt hiszem sikerült kicsit kimerülnöm. Minap volt egy tárgyalásom egy divat brand kapcsán és  potenciális leendő tulajdonosként annyira komolyan vettem a feladatot, hogy pár napig nem csak napközben ültem szinte egész nap a gép előtt és üzleti tervet, költség kalkulációkat csináltam, egyeztettem beszállítókkal, hanem éjjel is megállás nélkül pörgött az agyam, amitől persze nem tudtam aludni. Ma éjjel aztán meg is lett a böjtje, arra ébredtem, hogy vacakul vagyok. Először rögtön arra gondoltam, hogy tuti beütött a toxémia, és mentőt kéne hívni, kórházba menni, de legalább J.-t felébreszteni. 

Annyira hálás vagyok J.-ért(több szempontból is)-most is higgadt maradt, kikérdezett, hogy mit érzek, ablakot nyitott, simogatott és nagyon gyorsan megnyugtatott. Utána jutott el az agyamig, hogy a kimerültségtől, meg a sunyi stresszeléstől pánikrohamom volt. Persze rohadtul aggódtam meg aggódom most is, hogy ettől Babsznak remélem nem lett baja. Utána néztük, hogy a vérnyomásom rendben van, és ameddig a roham tartott a lurkó nem mozdult, remélhetőleg átaludta. 

Reggel dr J. szigorú ágynyugalmat írt elő, eltiltva mindenféle tanulástól, bizniszeléstől. Nem kellett kétszer mondani, reggeli után szépen visszakuckóztam és Bud Spencer filmeket nézve pikk-pakk átaludtam a délelőttöt (lehet tényleg fáradt voltam már?), aztán ebédre csináltam egy kis mustáros, zöldséges, tepsis husit és most megint úgy érzem tudnék aludni. Persze nem fogok, mert este megint beszélnem kell a tervezővel, és várok egy hívást egy vállalkozó anyukától, aki nagyon készségesen segített vidéki varrodák felkutatásában.

Hogy mi fog ebből kisülni és jó lesz nekem? Fogalmam sincs, de pár napig nagyon élveztem, hogy pöröghet valamin az agyam, lehet tervezni, kalkulálni, elvonta a figyelmemet a következő heti kórházba járkálástól, meg a bizonytalanság érzéstől, amit a szülés miatt érzek. Ugyanakkor kicsit lelkiismeret-furdalásom is volt Babsz miatt, hogy ha belevágok, akkor meg fog oszlani a figyelmem a következő időszakban, és hogy valamiből várhatóan le kell adnom, mert amiket tervezek a következő fél-egy évben, már tényleg túl sok lesz egy kisbaba mellett. Ami mondjuk jólesik, hogy a család, de főként J. mindenben támogatnak és bíztatnak. Meglátjuk. 

Girl Boss