Napom

Azt hiszem ma jár a vállon veregetés magamnak: haladtam a projektemmel, a hivatalos munkámmal is, főztem ebédet, mostam egy adag ruhát, rendbe tettem a konyhát, és edzettem is nem lájtosan. 

Szigorúbb szabályokat hoztam annak érdekében, hogy haladjak, amit remélem fogom tudni tartani, mert muszáj most már valami eredményt produkálnom, hogy biztosítani tudjam az alkotói, lelki, anyagi, mindenféle szabadságunkat.

Jelenlegi munkahelyi helyzetemet kiválóan jellemzi az egyik projektes fickó, aki tavaly egész évben nyagatott, tök gyorsan megcsináltam a lehetetlen kéréseit, meg segítettem neki mindenféle szarlapátolós feladatban, olyanban is, amivel pedig simán lepattinthattam volna, aztán decemberben hálálkodott, hogy mennyire szeret velem dolgozni, mert én mindent megoldok stb-stb, és írni akar egy köszönő/dícsérő levelet a főnökömnek, hogy mennyire fasza vagyok. December óta többször beszéltünk, én nem kérdeztem rá, mindig ő hozta fel, hogy de amúgy nem felejtette ám el megírni, csak sok a dolga, de most hogy így arról beszélünk, hogy el akarok menni a területről, akkor majd olyat ír, amit majd házon belül máshol is tudok lobogtatni. Na gondolhatjátok, hogy azóta is írja azt a levelet. Nem mintha számon kérném rajta, de tök béna, hogy folyton ő hozza fel, aztán mentegetőzik, végül nem történik semmi. És minden ilyen, jaj de fasza vagyok, meg kulcs ember, és nem történik semmi. Úgyhogy azt hiszem nem probléma, ha üresjáratokban a saját kis bizniszemmel foglalkozom. 

Ma néztem hétvégi házat is. Most ez J-vel a kompromisszumunk, mert ő nem akar nem városi gyerek lenni, én meg nem akarom egész életemet, meg majd a gyerekeink életét a betonban tengetni, meg nekem fixa ideám, hogy a kertes ház az ilyen 800 nm telek felett kezdődik, gyümölcsfákkal, veteményessel. Semmi értelmét nem látom a kertes ház+két tő rózsabokornak, mert akkor tuti még mindig valaki más szájában élünk, és szeretnék kertészkedni, füvet nyírni, jó, ásni speciel nem. Természetesen Pesten nincs olyan, hogy hobbikert, vagy szántó van, vagy valami hegyoldalas szőlő ültetvény, és hát ennyire hardcore én sem vagyok, hogy lejtmenetben kapáljak, a szőlőt meg amúgy sem szeretem semmilyen formájában. Az árakról meg ne is beszéljünk. Szóval hobbikert nincs, csak felújítandó kertes házak vannak, sokért. Vagy arrébb megyünk egy -két megyével, de oda ki jár ki locsolni? Szóval még ezen dolgozni kell, de főleg zsetont gyűjteni.

Ja, meg ma tájékozódtam a nyaralási lehetőségekről is, mert J. nyagatott, hogy találjam ki mi legyen, nem mintha amúgy nem mindent az utolsó pillanatban foglalnánk le. A nem létező bakancslistám egyik tétele, külföldön főzőiskolákba mulatni az időt- ismerkedni a helyi gasztronómiával, kultúrával, arcokkal. Tavaly találtam is egy jópofát, egy baja volt, hogy tésztás ételek volt a tematika, amit a bélflórám annyira nem szeret,de idén találtam egy még sokkal jobbat, és bizonyt ezt felvéstem arra a nem létezőre: Culinarium -főzőiskola Toszkánában. 

Aaaa imádom Toszkánát, bármikor visszamennék, és tök jópofa tanfolyamokat is ajánlanak. Júliusban lesz vegán főzőtanfolyam Steiner Kristóffal is, akinek én tökre csípem az ételeit, meg magát a fickót is (már amennyit látok belőle). Szóval ez ilyen eléggé akarom-szeretném dolog, de mivel még mindig nincs vége a lombik tortúránknak, és ki tudja mennyi lesz a vége ceh, így marad az álmodozás.

Előszülinap

Tegnap megkezdtük a szüliheteket. Nem tudom miért, de nálunk pár éve mindig úgy alakul, hogy nem szülinap van, hanem szülihét, vagy szülihetek, mert minden napra jut valami különlegesség, meglepi ilyenkor, amit mindig elütünk azzal, hogy de hát szülinapom lesz/van/volt. 

Ennek örömére tegnap a barátaink az i55-be invitáltak, előszülinapi köszöntésre. Sosem voltam még, de nagyon tetszett, igaz, nem egy diétabarát hely (bbq, hamburger stb baromi finoman elkészítve), de azér itt is lehet okosan enni. A kiszolgálás is nagyon szuper, a pincéreknek szerintem pont ilyeneknek kell lenniük, őszintén mosolygósnak, nem tukmálósnak, viccesen udvariasnak. Nekem nagyon bejött az egész, úgyhogy még tuti fogunk menni.

Ma J. családja jött, hogy felköszöntsenek, és mivel bazi cikinek érzem már, hogy akárhányszor együtt étterembe megyünk, a szülei nem engednek fizetni minket, így kitaláltam, hogy én főzök, és mivel nagyon hagyományos ízlésük van, így tárkonyos ragulevest, 3féle zöldségköretet, spéci steakburgonyát és szilvával töltött csirkemellet csináltam, plusz rendeltünk pár adag rántott sajtot meg sültes tálat, mindezt írtó gusztán elrendeztem egy hatalmas kerámia tálon, úgyhogy elég nagy sikere volt az ebédnek. Ebéd utána csomót dumáltunk, meg közben vicces jeleneteket néztünk, a Munkaügyekből meg a Tóth Jánosból, mert valakinek mindig eszébe jutott egy-egy, a beszélgetéshez tartozó Mucsi Zoltán arc/jelenet. Késő délután meg elmentünk még kolbászolni a környéken. 

Kaptam gyönyörű virágokat, szuper festő szettet-állvánnyal, vásznakkal, akril festékkel, ecsetekkel. Rengeteg téma hemzseg a fejemben, és az a fura, hogy nem is kifejezetten csak festés, hanem kombinált technika, amit eddig még sehol sem láttam, pedig lelkesen keresgéltem etsy-n, meg guglin is. Meglátjuk mennyire tudom megvalósítani.

Úgy volt, hogy J. szülei itt alszanak, de mivel megint lesz valami programja Anyukájának, így haza is mentek, a betervezett közös mozizást meg elhalasztottuk áprilisra. Holnapra kettesben romantikázós, video vágós programot tervezünk, meg kitalálom, hogy én mivel lepjen meg magamat szülinapomra. Legszívesebben ezzel a tacsis pizsivel, de sajnos nem gyártják felnőtt méretben, úgyhogy valószínűleg marad a lavalier mikrofon.

tacsis pizsi innen

Semmi érdekes, csak öregszem

A világ legjobb ötlete volt a héten még nem menni dolgozni. Így volt időm délelőtt elpucolni a szilveszter maradékát, plusz fincsi ebédet főztem, ja meg a biznisz hobbi projektemhez készítettem próba felvételeket és hát lehidaltam, hogy mennyire szarul nézek ki, úgyhogy a délutánt szépítő alvással és olvasással töltöttem.
Oké, eddig is tudtam, hogy ha valaha filmszerepre akarnék pályázni eséllyel, az maximum a Szépség és a szörnyeteg táncoló kancsója lenne, vagy mondjuk valami háborús filmben tudom magamat elképzelni, mint szaladó tömeg. Természetesen madártávlatból felvéve. Szóval nem tudom mikor lettem ennyire kialvatlan és gyurmafejű, és hiába az új fiú szerint 30-nak látszom max, gondolom egy kialvatlan, táskás harmincasnak gondolt ő is, csak a jólneveltsége ezt már nem engedte kimondani. Ha mosolygok,akkor egy fokkal jobb, mert látszanak a gödrök az arcomon, de 1 órán keresztül meredten mosolygni meg beszélni szerintem elég creepy, főleg ha a téma sem indokolja. Holnapig még át kell gondolnom, hogy hidalom át ezt a problémát, azon kívül, hogy a)zacskót húzok a fejemre, b) még a múltkori jelmezes fotózáshoz szerzett fehér, frufrus bubi frizurát imitáló party parókát megfordítva a fejembe húzom amúgy Sia-san, c) a maszkgyártós szilikont kivételesen nem műsebhez használom, hanem hamvas szemalj gyártáshoz.
És ha a külső lefikkanásom nem töltene el 10 másodpercen túl tartó szorongással, akkor ott van még az is, hogy az agyam úgy fest kezd összhangban állni az arcommal. Mostanában elég sűrűn cserben hagy. Szombaton pl amikor bevásároltam, a szajré egy részét a hátizsákomba dobtam, mert csak ott volt már szabad hely. Aztán meg jól elfelejtettem kivenni, és csak másnap jutott eszembe, amikor kerestem a hűtőben a sajtot, meg a tejfölt az ebédhez. Tegnap este meg hirtelen felindulásból beleettem Férj kalácsába(amit a boltból szerzett, nem ami a térdén van), majd mint aki jól végezte dolgát, beraktam a kalácsot a hűtőbe. Ma reggel mondta Férj, hogy kereste a kalácsot, aztán mire belenyugodott, hogy betoltam az egészet (ami azért lássuk be, elég sértő feltételezés) megtalálta a hűtőben a felvágottak között. Délelőtt meg eszembe jutott, hogy csak megnézem már, hogy mikorra kell mennem endokihoz délután, úgy emlékeztem, hogy 17.00-re, le is zsíroztam Férjjel, hogy elfurikáz Budára, de mivel sehol nem találtam a visszaigazoló levelet, így inkább felhívtam őket, hogy akkor hányra is van időpontom, majd közölte a nő, hogy jövő héten fél hatra várnak. Hát jó.
De hogy ne tűnjek hálátlannak, meg panaszkodónak azt még elmesélem, hogy a hülyülésemnek szórakozottságomnak azért vannak jó oldalai is. Például szilveszterkor ahogy kotorásztunk a konyhaszekrény legfelső polcán, hogy levegyük a ritkán használt kristály, rohadt puccos pálinkás poharakat (anyós szerzeménye), meg a pezsgős poharakat, találtunk egy kétszintes sütitartót is, és tökre megörültem, hogy jééé, el is felejtettem , hogy nekünk van ilyenünk is (még Anyutól kaptuk karira 2 éve)vegyük azt is le, mert kell a rengeteg kajának. És akkor ahogy bontottam ki a dobozból a tartót, ott figyel a 2 éve elhagyottnak hitt, bontatlan csomagolású 1 TB-s külső merevlemez is*, amit viszont tesomtól kaptam szintén két éve karácsonyra, és amiért felforgattuk vagy 3x a lakást, meg Anyuék lakását is, hogy megtaláljuk, meg most, hogy vettem új laptopot én már tökre belenyugodtam, hogy vennem kell külső HDD-t is sok pénzért, de hát így ugye nem. Úgyhogy sikerült 2x nagyon örülni egy ajándéknak2 éven belül.

*Egyébként ez fix, hogy Férj keze munkája volt, mert neki szokása olyan tuti helyekre elrakni dolgokat, hogy utána a büdös életbe nem találjuk meg őket

Üzen az univerzum

Anno a kineziológus a lelkemre kötötte, hogy a jelekre MINDIG figyeljek, mert azok terelgetni akarnak, és megmutatják az utat, különösen ha tanácstalan vagyok. Azt hiszem sosem voltam ebben valami jó, de azért nahh, belátom vannak félreérthetetlen jelek.

Mostanában tök sokat keresgélek olyan vega recepteket, ahol a makrók is normális arányban vannak (nem találtam eddig ilyet, szóval ha van ötletetek, akkor feel free, és osszátok meg velem légyszi), mivel nem találtam semmit, gondoltam akkor keresek szimpla diétás reciket. Mi volt az első ami szembejött? Citromos jégkása. (értsd, fagyasztott víz, citromlével)
Vagyis:
Univerzum: Kövér vagy! Kár beléd a kaja! Foggyá' le!
Én:

Új év, új élet, tisztább mailbox. Az elmúlt hetekben eléggé hanyagoltam a gmailemet is, pedig utálom ha felhalmozódnak az olvasatlan levelek. Úgyhogy nekiálltam kipucolni. Mi volt az első, amit megláttam? Urban Eve hírlevele (egyszer volt nála valami jópofa cikk és feliratkoztam. Na azóta sem a blogot, sem a hírleveleket nem olvasom.) az alábbi szöveggel:

"Nem sikerült, Lufi*
Megint megígértem, de végül mégsem változtattam.
Elindult az év, visszaszálltam a mókuskerékbe, elmentek mellettem a napok.
Végül mindent úgy csináltam, ahogy eddig, és nem is változott semmi."

Hogyan éreznéd magad, ha ilyen levelet kapnál az egy évvel későbbi önmagadtól?

Mennyire lennél elégedett ezzel az eredménnyel - ha egy év múlva pontosan ugyanott tartanál, mint most?


Univerzum: L.Ú.Z.E.R
Én:

Ma pedig nekiálltam kitakarítani, hogy ha hétfőn jönnek a többiek, ne legyen retek. A kanapé, ahol barátnőm aludt, kb azóta érintetlen volt, hogy karácsony előtt elment, mert azt hittük, még két ünnep között visszajön és innen megy majd a reptérre. Amúgy szokása mindig valamit itthagyni, fogkefe, tusfurdő, pizsama, most egy könyvet hagyott, ami, mint valami felkiáltójel mosolygott rám:

Univerzum:Nemonddbaszkihogynemterelgetlek!
Én:

December

Nagyon élem ezt a karácsonyi szünet dolgot, kb október óta ezt vártam, majd két hét láblóga, és nagyon remélem, hogy a január a munkában is ilyen lesz. 

Az idei karácsonyt is imádtam, akárhogy is, nekem ez a kedvenc ünnepem, és nem a szenteste meg az ajándékozás miatt, hanem az előtte való készülődés, aztán a mindenhova megérkezés, ölelkezés, beszélgetés és punnyadás miatt.

Decemberben jól meg is toltuk J-vel a parti szekeret, szerintem a 4 hét alatt több szociális életem volt, mint az félévben összesen. 

Pedig az idén kivételesen nem szerveztem magunkhoz karácsonyi barkács partit a csajokkal, helyette volt nappalit totál kitöltős, filmnézős, beszélgetős-nevetgélős este a szűkebb budapesti baráti társaságunkkal. 12-en ültünk a nappalinkban, ami elég vicces látvány volt, szerintem nem volt olyan bútor és parketta felület, ahol valaki ne ült vagy feküdt volna. Á. meg is jegyezte viccesen, hogy akkor mostantól ne nagyon barátkozzunk másokkal, mert nem fogunk majd elférni egyikünk lakásában sem. Közben megnéztük a Hivatali patkányokat, amit már szerintem kívülről fújok, de nem tudom megunni, és hát 20 év elteltével a mondanivalója szerintem még mindig aktuális, szóval ha egy jót akartok nevetni a multi élet kifigurázásán, akkor meleg szívvel ajánlom. Az este meg annyira jól sikerült, hogy a szilvesztert is nálunk fogjuk tölteni, de akkor már beizzítjuk a póker készletet is, meg mindenféle társasjátékokat.

Aztán decemberben voltunk festeni a lányokkal a Fessneki-ben, amit rettenetesen élveztem/élveztünk, szerintem baromi jó móka, 3 óra tömény kreativítás és kikapcsolódás, és nem kell Picassonak sem lenni hozzá. Elcseszni nem lehet, a festési technikát megtanítják, segítenek, közben lehet szürcsölni bort, üdítőt. Remélem fogunk még menni, illetve mivel évek óta a fejemben van pár kép, amit szeretnék megfesteni illetve megcsinálni, így elhatároztam, hogy ideje a tettek mezejére lépni és venni asztali festőállványt, vásznat és akril festéket hozzá. 

J. egyébként tök cuki volt, elküldtem neki a képet, amit pingáltam a Fessneki esten, és erre írta, hogy "Nagyon klassz ez a kép, jó választás volt! De miért nem mutatod meg azt a képet, amit te festettél?" és akkor írtam, hogy "de Édes, EZT a képet festettem én." És akkor Ő:"Hűű, ha nem jön be az IT-s élet, képhamisító még lehetsz." Úgyhogy ezen felbuzdulva karácsonyra a parfümök mellé kaptam egy levelet tőle, amiben azt írta, hogy ha én is szeretném, akkor meglepne egy táskakészítő tanfolyammal a MOME-n.

A tanfolyam útjában egyetlen aprócska akadály áll csupán, hogy pont akkor lesz egy óra, amikor mi épp síelünk-pancsolunk Ausztriában, szóval még írnom kell nekik levelet, hogy probléma lenne-e ha hiányoznék egy óráról?

Szóval soha rosszabbat, mint az idei december, akkor is ha kari előtt sikerült jól megfázni, akkor is ha a fogam tegnap elkezdett fájdogálni (mikor máskor?), és a fél család összeszedett valami hasmenős vírust a karácsony kellős közepén.

Instant agyf*sz

Holnap megyek terheléses vérvételre, szerencsére csak saját reggelisre, nade akkor sem hiányzik, hogy 6-kor keljek aztán két órát dekkoljak egy tök kényelmetlen széken , miközben 3-szor vért vesznek tőlem,meg még közben hallgassam is a vérvételes csaj pampogását a saját reggelis terhelésről meg, hogy nem talál vénát.

Aztán van ez is, hogy le kéne szarnom a benti dolgokat, de mint tudjuk, ez a leszarás ez nem igazán az én kenyerem, mert akkor meg a lebaszásban kéne osztoznom a többiekkel és azzal meg nem tudok azonosulni, hogy más léhasága, kóklersége miatt én legyek elővéve. Szóval ami a munkát illeti tényleg magányos farkas vagyok, ez a közös mailbox, közös ügyfelek ez nálam nem működik, mert nem bírom ölbe tett kézzel nézni, hogy ránk ég a ház. 

De ez tuti csak engem zavar, mert érdekes módon ha szabin vagyok, akkor a macerásabb, bonyolultabb dolgok megvárnak 2 hét után is, hiába egy nap a maximum átfutási és válaszadási időnk....

ÓÓÓÓ de a heti kedvencem amikor túlórázok, hogy meglegyen minden időben, és akkor a kollégám, akinek ugyanaz a munkaköre ,mint nekem és egy melót csinálunk, egész nap könyvet olvas (szó szerint), majd viccesen azt mondja munkaidő végén, hogy én biztos azért maradok még, mert rossz az időbeosztásom....

És akkor még van az is, hogy szépen ledobtam pár kilót a stimu utáni táppénzes idők alatt, amik gyönyörűen jönnek vissza mióta újra dolgozom. Stresszevő vagyok-e?

Az is nyüszörgésre késztet, hogy lassan 3 hete nézegetem a laptopokat és egyszerűen nem találok semmi olyat,amire szívesen kiadnék egy rahedli pénzt, és ha mégis találok, tuti: 1. fehér , 2. vagy úgy néz ki,mint valami nyolcvanas évekbeli ZS-kategóriás űrscifi, fröcsöntött műanyag díszletéből csenték volna el.

Rottyon lévő főnix madár

Most mondanám,hogy a túlstimu után főnix madárként keltem fel hamvaimból és vetettem magamat bele a munkába, de az igazság az, hogy 1,5-2 hét masszív vizesedés és puffadás után, immár 4 kilóval könnyebben is elég nyomi vagyok, mind fizikailag, mind lelkileg.

Egyelőre nem lesz beültetés, majd csak jövőre, ez mondjuk nem is ért váratlanul, én is erre számoltam. Úgy érzem szüksége van a testemnek egy kis regenerálódásra, meg tartok tőle itt a másfél hét nemevés után kicsit az inzulinom meg a cukrom is elmászott, és hát jó lenne ránézni, mielőtt visszaültetik az egyik kis bubinkat. Január 2-án megyek endokihoz, és valahogy megnyugtat a tudat, hogy ez sem fog útjába állni a kengurusodásnak.

Ami nem nyugtat meg, hogy amíg én itt 2 hétig görögdinnyeként próbáltam túlélni, a munkahelyemen kreáltak fölénk egy újabb minifőni pozit. Nagy kegyesen meghirdették a csapaton belül,és egész nap azon agyaltam, hogy beadjam-e vagy ne.

Ami mellette szól: szerezhetnék people management tapasztalatot, ledelegálhatnék mindenfélét  a kollégáknak, minivezető poziból mehetnék szülni, nem lenne felettem plusz egy inkompetens, idegesítő ember, aki meg akarja majd mondani, hogy mit csináljak,

Ami ellene szól: Nem dolgozhatnék otthonról, sőt, utazgatnom kéne. Nem lennék igazi főni,mert felettem még mindig ott lenne egy másik TL, aki megmondaná a frankót. Csomó mondvacsinált, seggnyalós  feladatom lenne. 

A tények meg, hogy a nemrég még gyakornoki poziban lévő kolléga beadta a pályázatát, mert amúgy el akar menni a cégtől,mert teli a töke, de se diplomája, se kellő tapasztalata, így máshova nem vették eddig fel. De most nagyon lelkes lett, hogy főnök lehet és "üti a vasat" ahogy tudja, és persze a TL is támogatja (nyilván ő nem tud az elmenős akciókról). Amit meg nem volt nehéz kitalálni, mert korábban is tartott neki mentoringot, hogy majd egyszer valamikor a kis kolléga TL lehessen...

Nekem meg elég hektikus a viszonyom a TL-lel, inkább a rossz értelemben. Nagyon ritkán beszélünk, de amikor igen, hát abból sem az jön le, hogy tart valamire, hiába dícsért már meg többször korábban. Nem igazán tudom elképzelni, hogy én legyek a jobbkeze, de még a bal sem.

Úgy terveztem, hogy megvárom a kengurusodást, aztán ha mégsem jönne össze, akkor lelépek. Mert ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem vagyok itt boldog, sem szakmailag, sem emberileg. Akkor meg minek erőltessem? Ugyanakkor bennem van az is, hogy terhesen pláne nem kell fölém  plusz egy fontoskodó idióta, aki megmondja mit csináljak, az plusz stressz. Igen tudom, lassan én vagyok az a nő, aki nem tud élni a lehetőségeivel. Vagy lehet sutyiban tényleg kiégtem, és ez a bajom?