Változatlanul

Tegnap éjjel 11-kor írtam egy bejegyzést, mert egyszerűen annyira zaklatott voltam és hiába mondtam el a barátaimnak, a szüleimnek, hogy mi jár a fejemben, valahogy nem lett jobb, szóval muszáj volt levakarni, hátha ettől...Jobb lett? Nem igazán. Azt hiszem sírnom kéne egy kiadósat, de nem igazán vagyok sírós, viszont a nemsírástól is képes bucira dagadni a fejem.

Aztán hajnali háromkor azon morfondíroztam, hogy alig két éven belül végigasszisztáltam a szerelmem daganat eltávolító műtétét, majd a kemó kezeléseit, mindeközben eltemettem a nagymamámat, majd belevágtunk a lombikba egy kis túlstimulációval, plusz infúziókkal, majd jó kis vérzős, rosszullevős terhességet csináltam végig némi orvosi lelki terrorral. Szóval mindezek után tényleg nem tudom miért borulok ki és érzem szarul magamat egy kis indítástól, vagy egy esetleges császártól.

Nem mártírkodásból írom ezt, csak most így asszem megfáradtam pöttyet. Az élet egy mocskos ribanc, mint tudjuk.