Most mondanám,hogy a túlstimu után főnix madárként keltem fel hamvaimból és vetettem magamat bele a munkába, de az igazság az, hogy 1,5-2 hét masszív vizesedés és puffadás után, immár 4 kilóval könnyebben is elég nyomi vagyok, mind fizikailag, mind lelkileg.
Egyelőre nem lesz beültetés, majd csak jövőre, ez mondjuk nem is ért váratlanul, én is erre számoltam. Úgy érzem szüksége van a testemnek egy kis regenerálódásra, meg tartok tőle itt a másfél hét nemevés után kicsit az inzulinom meg a cukrom is elmászott, és hát jó lenne ránézni, mielőtt visszaültetik az egyik kis bubinkat. Január 2-án megyek endokihoz, és valahogy megnyugtat a tudat, hogy ez sem fog útjába állni a kengurusodásnak.
Ami nem nyugtat meg, hogy amíg én itt 2 hétig görögdinnyeként próbáltam túlélni, a munkahelyemen kreáltak fölénk egy újabb minifőni pozit. Nagy kegyesen meghirdették a csapaton belül,és egész nap azon agyaltam, hogy beadjam-e vagy ne.
Ami mellette szól: szerezhetnék people management tapasztalatot, ledelegálhatnék mindenfélét a kollégáknak, minivezető poziból mehetnék szülni, nem lenne felettem plusz egy inkompetens, idegesítő ember, aki meg akarja majd mondani, hogy mit csináljak,
Ami ellene szól: Nem dolgozhatnék otthonról, sőt, utazgatnom kéne. Nem lennék igazi főni,mert felettem még mindig ott lenne egy másik TL, aki megmondaná a frankót. Csomó mondvacsinált, seggnyalós feladatom lenne.
A tények meg, hogy a nemrég még gyakornoki poziban lévő kolléga beadta a pályázatát, mert amúgy el akar menni a cégtől,mert teli a töke, de se diplomája, se kellő tapasztalata, így máshova nem vették eddig fel. De most nagyon lelkes lett, hogy főnök lehet és "üti a vasat" ahogy tudja, és persze a TL is támogatja (nyilván ő nem tud az elmenős akciókról). Amit meg nem volt nehéz kitalálni, mert korábban is tartott neki mentoringot, hogy majd egyszer valamikor a kis kolléga TL lehessen...
Nekem meg elég hektikus a viszonyom a TL-lel, inkább a rossz értelemben. Nagyon ritkán beszélünk, de amikor igen, hát abból sem az jön le, hogy tart valamire, hiába dícsért már meg többször korábban. Nem igazán tudom elképzelni, hogy én legyek a jobbkeze, de még a bal sem.
Úgy terveztem, hogy megvárom a kengurusodást, aztán ha mégsem jönne össze, akkor lelépek. Mert ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem vagyok itt boldog, sem szakmailag, sem emberileg. Akkor meg minek erőltessem? Ugyanakkor bennem van az is, hogy terhesen pláne nem kell fölém plusz egy fontoskodó idióta, aki megmondja mit csináljak, az plusz stressz. Igen tudom, lassan én vagyok az a nő, aki nem tud élni a lehetőségeivel. Vagy lehet sutyiban tényleg kiégtem, és ez a bajom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése